Wallis Simpson
Madonna a W.E. premierjén köszönetet mondott anyjának
január 24, 2012 by Roland · Szólj hozzá!
Megható filmbemutató!

Madonna tegnap New Yorkban is bemutatta a W.E filmjét, amely VIII.Eduárd és Wallis Simpson szerelméről szól. A történetet sokan a huszadik század legnagyobb szerelmi sztorijának tartják. Madonna is részt vett a bemutatón, ahol előbb a vörös szőnyegen nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy a szeretet áldozat nélkül nem az igazi, és azért volt számára olyan egyszerű beleélni magát a történetbe, mivel javíthatatlan romantikus. A filmszínházban aztán úgy lépdelt be, mint ahogy egy igazi királynőhöz illik. Feketeszínű estélyije Marchesa tavalyi őszi/téli kollekciójából való és a Lady Peep pedig Christian Louboutin munkája. Nemcsak Andrea Riseborough, James D’Arcy és Oscar Issac volt jelen a premieren, hanem a szemfüles sajtó észrevette Madonna jelenkori barátját (vagy ágyasát?) is, Brahim Zaibat táncost is, aki Guy Oseary és Lourdes társaságában érkezett a bemutatóra. Madonna a filmvetítése előtt úgy konferálta fel az alkotást, mint egy női lélek utazásáról szóló történetet és meghatódva, elcsukló hangon mondott köszönetet édesanyjának (Madonna édesanyja 1963-ban, mindössze harmincévesen rákban elhunyt, s ezt a veszteséget máig nem sikerült feldolgoznia.)
Videók a tovább mögött!
Wallis Simpson
ABC Nightline interjú Madonnával
január 13, 2012 by Roland · 1 Hozzászólás
Cynthia alaposan kifaggatta!

Érdekes interjút adott Madonna az ABC Nightline műsorában Cynthia McFaddennek. A riportot nemrég vetítette az amerikai tv-csatorna. Az interjúban arról beszélt, miben egyezik Wallis Simpsonnal, azonban abban különbözik, hogy megvédheti magát a világgal való megértetlenségtől. Nem hiszi, hogy Wallis szimpatizált volna Hitlerrel. Szerinte nincsenek erre bizonyítékok. Madonna megerősítette, hogy bár voltak a múltban szerencsétlenül végződő kapcsolatai és véget értek a házasságai, még mindig hisz a romantikában. Nem tervezte a fiatal férfiakkal való kapcsolatait, de megtörténtek. További téma Lourdes volt, aki cenzúrázza a fellépő ruháit, valamint a Super Bowl-i fellépéséről, amelyről elárulta, hogy a színpad elkészítésére 8 perc van, míg a színpadra lépéséig 12 perc. Cynthia viccére, hogy repülőgéből ugorhatna a színpadra, Madonna megjegyezte, hogy fájna neki illetve a stadion fedett..
Teljes interjú videó a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna Londonban is bemutatta a W.E. filmjét
október 24, 2011 by Roland · 2 Hozzászólás
Premier a ködös Albionban!

Madonna Londonban is bemutatta a W.E. című történelmi drámáját, amely VIII. Eduárd angol király és Wallis Simpson amerikai asszony szerelméről szól, amely megváltoztatta Anglia történelmét és a világra is hatással volt. Az 55-ik BFI londoni filmfesztiválra az énekesnővel tartottak a 114 perces film főszereplői is: Andrea Riseborough és James D’Arcy. A bemutatóra tegnap ottani idő szerint 19-kor került sor a Leicester Square-en található Emprire Cinemas-ban. Eközben William Orbit és Demo Castellone New Yorkban keveri az énekesnő új lemezét.
Képek a tovább mögött!
Wallis Simpson
W.E. hivatalos trailer
október 14, 2011 by Roland · Szólj hozzá!
Madonna “meséje”!
Megjelent Madonna W.E. című filmjének trailere. A Wallis Simpson és VIII. Eduárd szerelmi kapcsolatáról szóló alkotását rendre kritizálják a sajtó egyes munkatársai, a rajongók dícsérik. Európában és Amerikában műsorra tűzik a filmet, magyarországi bemutatóról még nem tudunk.
Trailer a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna W.E. film részletek
szeptember 2, 2011 by Roland · Szólj hozzá!
A kritika vegyes!

Madonna W.E. c. filmjét tegnap este mutatták be a 68-ik Velencei Filmfesztiválon. A kritikák vegyesek, vannak elmarasztalóak, de akadnak dicsérőek is. A VIII. Eduárd és Wallis Simpson szerelméről szóló alkotást decembertől játsszák majd az amerikai mozik, ám két részlet már látható a filmből.
Videók a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna a W.E. filmről nyilatkozott
augusztus 31, 2011 by Roland · Szólj hozzá!

Wallis Simpson
Elképedtek Madonna új filmjétől
február 14, 2011 by Roland · 3 Hozzászólás
Filmrendezőként is sikeres lesz?
A berlini filmmustrán a filmforgalmazókat lenyűgözte Madonna rendezése alatt készülő W.E. című film, amelyből egy rövid részletet megnézhettek. A történet VIII. Eduárd angol király és egy amerikai asszony, Wallis Simpson szerelmét állítja párhuzamba a jelenkorban élő két ember kapcsolatával.
Részletek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna aprólékos a forgatásnál
augusztus 14, 2010 by Roland · 6 Hozzászólás
Óvatossága megőrjíti a stábot!

Madonna a W.E. című film forgatásánál minden jelenetet alaposan kielemez, és még a film 10 mp-s fürdőjelenetét is 3 órán át tartott rögzíteni, mert az énekesnő azt akarta, tökéletes legyen.
Részletek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Új kép Madonnáról Párizsban
augusztus 1, 2010 by Roland · 4 Hozzászólás
Most érkezett!
Most érkezett egy fotó Madonnáról, aki nemrég elhagyta a párizsi Ritz szállót, hogy a forgatási helyszínre távozzon.
Kép a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna Párizsban forgat
augusztus 1, 2010 by Roland · 6 Hozzászólás
A Ritz szállóból a forgatás helyszínére!
Madonna tegnap elhagyta a párizsi Ritz szállót, majd pedig a forgatási helyszínre távozott. Ezt örökítették meg a képek! Az énekesnő a francia fővárosban folytatja a W.E. című filmjének forgatását, amely VIII. Eduárd brit trónörökös és Wallis Simpson szerelméről szól.
Képek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna megérkezett Párizsba!
július 31, 2010 by Roland · 9 Hozzászólás
Folytatódik a forgatás!
Madonna ma megérkezett Párizsba, hogy itt folytassa a brit VIII. Eduárd király és az amerikai Wallis Simpson szerelméről szóló filmet. A tervek szerint az énekesnő a Ritz szállóban tölti az éjszakát.
Képek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna a W.E. című filmet forgatja – Videó
július 31, 2010 by Roland · 4 Hozzászólás
Javában tartanak a munkálatok!
Madonna a londoni helyszínek után most a francia Riviérán forgatja VIII. Eduárd és Wallis Simpson szerelméről szóló filmjét. Az elmúlt napok képdömpingjét követően a tovább mögött egy részletes beszámolót olvashattok.
Köszi Rena! Infók, képek és videó a tovább mögött!
Wallis Simpson
Forgatás Franciaországban – Készül a W.E.
július 30, 2010 by Roland · 8 Hozzászólás
Madonna kalappal!
Madonna ma is Franciaországban forgatta a W.E. című filmjét, amely VIII. Eduárd és Wallis Simpson szerelméről szól.
Képek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Franciaországban folytatódik a W.E forgatása
július 29, 2010 by Roland · 5 Hozzászólás
Helyszínelés!
Madonna tegnap a franciaországi Villefranche-sur-Mer-be látogatott, hogy kiválassza a megfelelő helyszínt a W.E. című filmjéhez, amely VIII. Eduárd és Wallis Simpson szerelmének történetéről szól.
Képek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna visszaköltözik Londonba?
július 27, 2010 by Roland · 5 Hozzászólás
Visszavágyik a ködös Albionba!

Az énekesnő, aki azután költözött Londonból New Yorkba, hogy 2008-ban elvált filmrendező férjétől, Guy Ritchie-től, most ismét az angol fővárosban tartózkodik. Itt forgatja ugyanis a W.E. című filmjét, amely a brit monarchia királyáról, VIII. Eduárdról szól, aki lemondott a trónról egy elvált amerikai asszony, Wallis Simpson kedvéért.
Részletek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Új képek a W.E. forgatásáról
július 27, 2010 by Roland · 3 Hozzászólás
Madonna elégedetten távozott!
Madonna tegnap este elégedetten távozott a W.E. című filmjének forgatásáról. A történet VIII. Eduárd és Wallis Simpson különös szerelméről szól.
Képek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna a W.E. forgatásán
július 16, 2010 by Roland · 14 Hozzászólás
Készül a film!
Madonna Londonban kezdte a W.E. című, a brit uralkodóházról szóló filmjének fogatását. A történet VIII. Eduárd és Wallis Simpson szerelméről szól.
Kép a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna W.E filmje 2011-ben a mozikban
július 5, 2010 by Roland · 2 Hozzászólás
Szereplők jönnek, mennek!

Nehezen indulnak Madonna második rendezésű filmjének munkálatai. A W.E. című történelmi filmben a popkirálynő VIII. Eduárd történetét meséli el, aki lemondott a trónról, csakhogy szerelmével, az elvált amerikai Wallis Simpsonnal legyen. Korhű és modern elemekkel vegyítve kerül bemutatásra. A forgatókönyv két éven keresztül íródott és már hónapok óta tart a szereplőválogatás.
Részletek a tovább mögött!
Wallis Simpson
James D´Arcy lesz VIII. Eduárd a W.E. filmben
június 4, 2010 by Roland · Szólj hozzá!
A szerelem hatalma
A brit James D`Arcy lesz a W.E. című Madonna második rendezésű filmjének főszereplője, aki VIII. Eduárd király bőrébe bújik a brit monarchia egyik legnagyobb közfelháborodást váltó történetben, amikor is a király egy bizonyos Wallis Simpson amerikai nő miatt lemondott a trónról. A szerelmét választotta a hatalom helyett.
Részletek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Ewan McGregor
március 23, 2010 by Roland · 2 Hozzászólás
WIII. Eduárd szerepében

Ewan McGregor lesz a Madonna által rendezett, ezidáig W.E. című film főszereplője. A színész WIII. Eduárd bőrébe bújik, aki annak idején lemondott a trónról, csak hogy feleségül vegye a kétszer elvált amerikai nőt, Wallis Simpsont, akit Vera Farmiga kelt életre. A Szerelmes Shakespeare producere, David Parfitt és a Miramax producere Colin Vains is a projekthez szegődik. A forgatókönyvet Madonna és Alek Keshisian (Madonnával az ágyban) rendező írják, s a filmet idén nyáron Angliában forgatják. Erre az időre (kb. fél évre) az énekesnő ismét Londonba költözik.
Wallis Simpson
Madonna a királynő segítségét kéri
március 15, 2010 by Roland · Szólj hozzá!
Tanácsért menne Őfelségéhez!
Madonna az angol királynő közbenjárását kéri a VIII. Eduárd körüli állapot felderítésére. A popkirálynő levelében arra kéri az uralkodót, hogy segítsen hozzáférnie az 1936-os királyi krízis hátteréhez, amikor Eduárd elvette feleségül Wallis Simpson-t, a kétszer elvált amerikai nőt.
Részletek a tovább mögött!
Wallis Simpson
W.E.
február 15, 2010 by Roland · Szólj hozzá!
Madonna szemet vetett a királyra!
Madonna azt tervezi, hogy filmet forgat VIII Edward király és Wallis Simpson szerelmi kapcsolatáról, amely szinte alapjaiban rengette meg a brit királyi világot.
Részletek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna szerelmesfilmet forgat
október 26, 2009 by Roland · Szólj hozzá!
Elbűvölte a királyi történet
Madonna azt tervezi, hogy elkészíti második filmjét, amely Wallis Simpsonról szól, aki sosem lett királynő. “Még az elején tartanak a munkálatok.” – közölte Liz Rosenberg, Madonna sajtósa a People magazinnak. Részletek a tovább mögött!
Wallis Simpson
Madonna rendezné a Wallis filmet
szeptember 1, 2009 by Kivy · 9 Hozzászólás
Madonna szabályos hadjáratot indított, hogy megszerezze David Tennant, és Cate Blanchettet legújabb rendezéséhez, a Wallis című filmhez.


