Kislemezek
4 Minutes
április 12, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Madonna legújabb kislemeze a 4 Minutes dal, amelyet olyan hip-hop sztárokkal készített mint Justin Timberlake és Timbaland. Mindketten a klipben is játszanak. A dal sokszori átdolgozás nyerte el végso formáját, annál is inkább, mivel egyes verzió kikerültek a netre. A klasszikus album változat mellett a dalból készült egy rádióbarát változat, amelynek célja újra meghódítani Amerikát.
Amíg az európai siker szinte borítékolható volt, a tengerentúli érdeklődés mindig kétségesnek bizonyult. Ám ezzel a dallal Madonna ismét meghódította az amerikai slágerlistát, és Justinnal való munkája meghozta számára a hőn áhított sikert. A dalhoz számos DJ készített remixeket. A már jól ismert együttműködők közt volt Peter Rauhofer és Tracy Young is, de új lemezlovasok is "újraértelmezték" a dalt. Az egyik a francia house producer Dj Bob Sinclar, míg a másik Tom Holkenborg alias Junkie Xl Hollandiából. A Rebirth álnéven Marcos Castellon készített remixeket. Bár sokan már temették a fizikai kislemezek megjelenését, mégis ez idő tájt a kislemezek nem várt népszerűségnek örvendenek és ennek hatására eddig soha nem látott mennyiségben jelennek meg kislemezek. A klasszikus formátumok mellett a Warner Bros. úgy döntött, hogy Nagy Britanniában piacra dobja a 12" picture disc-et, amelyen a rádió editek kaptak helyet. Tobábbi editek a limitált, illetve a deluxe kiadáson, vagy a promo CD-ken lesznek elérhetőek.
Hanky Panky
február 3, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Nagylemez: I'm Breathless (1990)
Kislemez megjelenése: 1990 június
Eladott példányszám: 1 200 000
Az olyan szöveg, mint hogy „ne hívjatok orvost, egy kicsit a durva bánásmódot kedvelem” már nagyon sok mindent elárul. Amerika azonban nem volt felkészülve az ilyen típusú humorra. Ezért a kislemez az ottani slágerlista 10-ik helyére volt csak képes feltornázni magát. A dal megírásakor Madonnát a Dick Tracy filmben alakított karaktere ihlette, akit gyakran pofoztak. Ezek után nagyon sokszor kellett magyarázkodnia, ez csupán egy vicc.
Vogue
február 3, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Shep Pettibone
Producerek: Madonna Ciccone és Shep Pettibone
Nagylemez: I'm Breathless (1990)
Kislemez megjelenése: 1990 március
Eladott példányszám: 6 000 000
A Vogue dal Madonna legnagyobb slágere és a legjövedelmezőbb kislemeze. Talán ezért lehet egy kicsit meglepő, hogy ezt a dalt nem tervezték kislemezként kiadni, csupán a Keep It Together kislemez B oldalára szánták. Végülis épp fordítva történt – a Keep It Together lett a Vogue B oldalán. Ez a Sire Records-nak köszönhető, akiket teljesen lenyűgözte a dal. Madonna majdnem elesett volna egy olyan kislemez sikerétől, amelynek több eladott példányszáma van, mint az Erotica lemeznek. Az utolsó pillanatban került rá az I’m Breathless lemezre, amelyen egy kicsit kakukktojás is, ezt a zenei sokkot a Now I’m Following You dal másik része volt hivatott mérsékelni.
Pray for Spanish Eyes
január 31, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Nagylemez: Like A Prayer (1989)
Hol máshol várhatnák imát a kislemezen bizonyos spanyol szemek miatt, mint éppen Spanyolországban, amely előtt Madonna a La Isla Bonita dalban is tiszteleg. S ez az egyedüli ország, ahol kiadták ezt az eredeti promóciós kislemezt egy hagyományos borítóval. Megtaláljuk rajta a ballada album verzióját, amelyet korábban csak Spanish Eyes-nak neveztek, ám hogy jobban illeszkedjen a Like A prayer album koncepciójához, hozzátették a Pray For szókapcsolatot. A szomorú szövegű dalban elhangzik Maravilla neve is, amely egyfajta utalás egy flamencó-gitárosra, Luis Maravillára, akit a spanyol polgárháború a harmincas évek második felében arra kényszerítette, hogy Franciországba menjen, ahonnét 1940-ben tért haza.
Keep It Together
január 31, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Producerek: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Album: Like A Prayer (1989)
Kislemez megjelenése: 01/1990
Eladott példányszám: 1 000 000
Hatodik, és egyben az utolsó kislemez a Like A Prayer albumról egy tipikus pszichológiai dal a család fontosságáról, s ez remekül illeszkedik a nagylemez koncepciójába. Madonna a dalban kihangsúlyozza a család szerepét és azt ecseteli, hogyan volt képes a fényre kerülni.
Dear Jessie
január 31, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Nagylemez: Like A Prayer (1989)
Kislemez megjelenése: 1989. december 2.
Eladott példányszám: 350 000
Nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy melyik Jessie-nek volt szánva ez a dal. Patrick Leonard akkori hároméves kislányának íródott a dal. Pat megkomponálta ezt a játékos, vidám dallamot és felajánlotta Madonnának, akiben azonnal felrémlettek bizonyos ötletek a rózsaszín elefántokról. Így született meg a Dear Jessie szám. Ehhez a dalhoz sem készültek remixek, ezért van a bakeliteken, kazettákon és CD-n rajta a Till Death Do Us Part és a Holiday. Nagy Britanniában a kislemez sikeréhez nagyban hozzájárult a csodaszép 7” picture disc. Amerikában és Japánban a kislemez nem jelent meg, mint az ideális gyermekkor ellenpólusaként a lemezen szerepel az Oh Father.
Oh Father
január 31, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Nagylemez: Like A Prayer (1989)
Kislemez megjelenése: 1989. október 24. / 1995. december 25.
Eladott példányszám: 1 000 000
Az Oh Father Madonna első olyan szerzeménye, amely önéletrajzi jegyeket visel magán. Egy olyan lány történetét meséli el, akinek meghalt az édesanyja és ezért apját okolja minden rosszért. A dal témájának nagyobb hangsúlyt ad a szomorú, fekete-fehér videó, amelyben a kislány anyja sírján táncolt. Ez a vallomás valóban nagyon tragikusan és depresszíven hat. Ilyen daltól nem várható el, hogy remixek készüljenek és meghódítsa a világ slágerlistáit.
Cherish
január 31, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Nagylemez: Like A Prayer (1989)
Kislemez megjelenése: 1989. augusztus 1.
Eladott példányszám: 1 250 000
A Cherish egy gyors tempójú, szenvedélyes dal az érzelmi túlfűtöttségről. A romantikus szerzemény minden kiadott változata alig tér el a nagylemezen található verziótól, hiszen csak bővítették a dalt. Még a Q-Sound Mix is nagyon hasonló, mely a The Immaculate Collection lemezen kapott helyet. A valódi remix, amit Hank Shocklee és Phil Castellano készített, végül nem jelent meg. A kislemezen egy valódi ritkaságot találunk, a Supernatural dalt.
Express Yourself
január 31, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Producerek: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Nagylemez: Like A Prayer (1989)
Megjelenés dátuma: 1989. május 9.
Eladott példányszám: 1 650 000
Az Express Yourself csak kevéssel nem érte el a slágerlista első helyét, egy olyan sláger, mely tipikusan az önbizalommal teli és szexi Madonnát ábrázolja. Az énekesnő is gyakran tért vissza ehhez a dalához. Nemcsak hogy egy igazán merész, hegyes melltartóban énekelte a Blond Ambition turnéjána, de még két showban is elénekelt: Girlie Show és Re-Invention Tour. Ez utóbbin a „Come on girls!” felkiáltást a „Come on boys!” szövegre cserélte. Mint minden Madonna dalnak, ennek is van egy világos üzenete. Ez a dal azt üzeni a nőknek, hogy ne hunyászkodjanak meg a férfinak, ne elégedjenek meg a második hellyel és teszteljék le a szerelmüket.
Like A Prayer
január 31, 2008 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Nagylemez: Like A Prayer (1989)
Kislemez megjelenése: 1989. február 28.
Eladott példányszám: 4 200 000
Rockos gitárszóló, a templom ajtaja hirtelen becsukódik és felcsendül Madonna imája – tiszta és bűnös. Minden idők legcsodálatosabb dala, egy klasszikus, amelyet azóta is játszanak a rádiók. A sláger, amely a világ minden listáján az előkelő első helyet szerezte meg. Ez a Like A Prayer.
Wheres The Party
október 12, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Szerzők: Madonna Ciccone, Stephen Bray és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone, Stephen Bray és Patrick Leonard
Album: You Can Dance (1987)
Kislemez megjelenése: 1987. november
A Where's The Party az első volt a három promóciós kislemezből, melyeket amerikai lemezlovasoknak küldtek szét, 1987 végén, hogy reklámozzák a klubokban Madonna You Can Dance remixlemezét. Mindegyik két dalt tartalmaz a nagylemezről, mégpedig a teljes számokat. Ez a dal ez az egyetlen képviselője a True Blue albumről. Ám nem jelent meg kislemezként, csupán promóciós singleként, s pont ezért nagyon értékes. A borítója hasonlít a nagylemez borítójához, ám itt a Madonna betűk jobb oldalon vertikálisan vannak megjelenítve.
Holiday
október 12, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Curtis Hudson és Lisa Stevens
Producerek: John "Jellybean" Benitez
Album: Madonna / The First Album (1983)
Kislemez megjelenése: 1987 november
A Holiday volt Madonna első slágere, így nem csodálkozhatunk azon, hogy mindegyik kislemeze közül épp ez kapott több újrakiadást. 1987 novemberében a You Can Dance lemez megjelenése kapcsán amerikai lemezlovasok épp erről az albumról kaptak három promo-bakelitet a teljes verziójú remixekkel. A Holiday / Over and Over így az egyedüli olyan kiadvány, melyen a két teljes dalt találjuk, s nem egy másik dalba való mixelt változatot. A Holiday remixe ráadásul fél perccel hosszabb, mint az albumon található verzió. A kislemezhez Alberto Tolot 1986-ban készített fotóit használták. A kislemez hátoldala, mint általában minden 12” promóciós bakelit a 80-as évekből, üres.
Spotlight
október 12, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Producerek: Madonna Ciccone, Stephen Bray és John "Jellybean" Benitez
Album: You Can Dance (1987)
Kislemez megjelenése: 09/1987
Eladott példányszám: 350 000
A Spotlight megjelenése érdekesen alakult. Kislemezen csak Japánban jelent meg, mégpedig egyrészt 7” bakeliten és a legelső Madonna 3” CD-n. Ezért a kislemez nagyon értékes. Érdekes a dal is. Ez az első szám, amely Madonna korábbi dalainak remixeit tartalmazó albumot nyitja. Az album verziója tehát hasonló a korong többi zenei stílusához, amelyet javarészt hatperces remixek alkotják, amelyek egymásba vannak keverve és lényegében ez az első megamix a zenei iparban. A kislemezen megtaláljuk a dal edit változatát. A dal Dub verziójához hivatalos kiadáson csak kazettán jutunk hozzá. Vagy megtalálhatjuk a 12” promóciós bakeliteken. Az ok, amiért a kislemez nem jelent meg Amerikában az az volt, hogy az album nem jutott be a top tízbe. A dalt csupán a rádiók játszották. Madonna elsőként adta reklámhoz a dalt, mégpedig Mitsubishi és Panasonic japán televíziókat reklámoztak vele.
The Look Of Love
október 12, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Album: Who's That Girl (1987)
Kislemez megjelenése: 09/1987
Eladott példányszám: 500 000
A The Look Of Love Madonna kevésbé ismert kislemezeihez tartozik. Erre a dalra nem készültek remixek és így a kislemezeken más dalok album verziói találhatóak. A szokásos 7” és 12” bakeliteken kívül létezik egy gyönyörű 12” picture disc is.
Causing a Commotion
október 12, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Producerek: Madonna és Stephen Bray
Album: Who's That Girl (1987)
Kislemez megjelenése: 09/1987
Eladott példányszám: 1 300 000
A Causing A Commotion kislemez érdekessége, hogy neki köszönhetően 1988-ban Madonna a slágerlistákra került. Ebben az évben ugyanis semmi újdonsággal nem szolgált. A dala azonban az amerikai slágerlistán egészen az első februári hétig szerepelt. Egyet kivéve minden remix kapható. A Silver Screen Single Mixet a The Holiday Collection EP-n található. A dal sosem jelent meg Franciaországban. A második és egyben az utolsó kislemezre a The Look Of Love másolták ki. S bár a szám második helyezést ért el az amerikai slágerlistán mégsem szerepel egyik Madonna válogatásalbumon sem.
Whos That Girl
október 12, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Album: Who's That Girl (1987)
Kislemez megjelenése: 1987. június 30.
Eladott példányszám: 1 650 000
A Who’s That Girl soundtrack címadó kislemezén abban az időben különös módon létezik a dal bővített és Dub változata néhány 12” bakeliten. A B oldalon a True Blue lemez White Heat dala szerepel. Úgy, mint a 80-as évek több Madonna kislemezei Nagy Britanniában ez a single is megjelent ún.: 12” picture discen. Ezért több mint 15 ezer forintot kell fizetnünk.
La Isla Bonita
október 6, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone, Patrick Leonard és Bruce Gaitsch
Producerek: Madonna Ciccone a Patrick Leonard
Album: True Blue (1986)
Kislemez megjelenése: 1987. február 25.
Eladott példányszám: 1 400 000
A La Isla Bonita (A Gyönyörű Sziget) Madonna első olyan dala, amelyben spanyol versszak is szerepel. A dal demója először Michael Jacksonhoz kerül, ám ő nem találta elég jónak. Madonna a dalt slágerré tette. Bár Amerikában nem ostromolta a slágerlistákat, ám Európában felettébb sikeres volt. A szám szövege egy fiú és egy lány kapcsolatáról szól. Mivel a dal szövegében San Pedro van említve, sokan azt hitték, hogy a sziget amelyről szó van, az a Ambergris Caye. Gaitsch szerint Madonna és férje San Pedro nevű amerikai városban voltak, de vannak jó barátaik, többek között Charles Bukoweski, kaliforniai költő és író. Bár a dal számos Puerto Rico-i salsaiskolában felcsendült, Madonna ezt a dalt minden latin amerikai embernek ajánlotta. Sok rajongó számára ez a dal maradandó és gyönyörű képet ad a spanyol kultúráról. Madonna sokszor újragondolta a dalt, és számos formában előadta a koncerteken. A legutóbb Gogol Bordello roma zenekarral karöltve a 2007 nyarán megrendezett Live Earth koncerten adták elő.
Open Your Heart
október 6, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Gardner Cole, Peter Rafelson és Madonna
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Album: True Blue (1986)
Kislemez megjelenése: 1982. november 12.
Eladott példányszám: 1 500 000
A dal eredeti címe a Follow Your Heart volt és Cyndi Lauper számára írták. A The Temptations is érdeklődött a dal iránt, de végül nem énekelték fel. Madonna megtette, más szöveggel és egy kicsit a hangzáson is javított. A rock/pop helyett rock/dance zene került a szöveg alá. Ez volt az első dal, amit a True Blue lemezhez készítettek, és 1985 év vége felé rögzítettek is. A The Temptations menedzsmentje szerette volna elkészíteni a saját verziójukat, ám miután hallották a Madonna változatát, meggondolták magukat. A dal bővített változata a következő szöveget tartalmazza: “Well, are you gonna go out with me or not? What's the matter, you scared of me or something?” A dal minden kiadott változata kereskedelmi forgalomba került.
True Blue
október 6, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Producerek: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Album: True Blue (1986)
Kislemez megjelenése: 1986. október 9.
Eladott példányszám: 1 800 000
A dal zenéje az 50es évek rágógumizenéje és a 80-as évek tinipopjának keveréke. Madonna a dalt Sean Pennek írta. Miután 1989-ben elváltak, Madonna nem énekelte el többé a dalt. Nem is jelent meg más kiadványon. Pár példányban létezik kék bakeliten is.
Papa Don’t Preach
október 6, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Brian Elliot
Producerek: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Album: True Blue (1986)
A kislemez megjelenése: 1986. június 11.
Eladott példányszám: 2 300 000
A Papa Don’t Preach Madonna azon dalai közé tartozik, amely a szövege miatt nagy felháborodást keltett. Ezúttal Madonna egy terhes lány keserveit meséli el, és természetesen emiatt számos tiltakozás vette kezdetét. A dal óriási siker lett és minden slágerlistát meghódított. A dal minden változata kereskedelmi forgalomba is került, többek között egy gyönyörű picture disc is kapható.
Live To Tell
október 6, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Album: True Blue (1986)
A kislemez megjelenése: 1986. március 26.
Eladott példányszám: 1 520 000
A Live To Tell talán az első olyan, amiben Madonna érettebb énjét fedezhetjük fel. Miközben a dal néhány pillanat alatt elkészült, és Patrick Leonard segítségével egy nap alatt elsőre felvették. Miközben ez a dal eredetileg egy filmhez íródott, és csak később került rá Madonna lemezére. Az akkori férje, Sean Penn filmszínész az At Close Range (Lőtávolban) filmben szerepelt, és ezért készült el a dal. Majd később rákerült Madonna legújabb nagylemezére. A dalnak számos verziója van. Az album változat mellett létezik az edit és az instrumentális verziója. 1990-ben pedig rákerült a The Immaculate Collection válogatásalbumra, majd a Something To Remember albumra is, és a The Confessions Tour válogatott hanganyagát tartalmazó CD-re. Amikor Madonna az Evitát reklámozta az Oprah showban elmondta, hogy mind közül ez a kedvenc dala.
Gambler
szeptember 27, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Madonna Ciccone
Producer: John "Jellybean" Benitez
Vision Quest (1985) filmzenei albumon
Megjelenés dátuma: 1985. október 3.
Eladott példányszám: 600 000
Ahogy a Crazy For You esetében, úgy a Gambler szám is szerepel a Vision Quest című filmben. Ám ehhez a dalhoz készült egy bővített táncos változat valamint egy instrumentális remix. Mindkét verzió megtalálható a bakeliten ezúttal is egy másik előadó dalának társaságában. Az egyedüli CD, amelyen megtalálhatjuk a Gambler dal az a La Isla Bonita japán kiadású CD-je.
Crazy For You
szeptember 27, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: John Bettis és Jon Lind
Producer: John "Jellybean" Benitez
Vission Quest filmzenei album
Megjelenés dátuma: 1985. március 2. / 1991. február 18.
Eladott példányszám: 2 275 000
A Crazy For You az első dal a Vision Quest filmből. Bár Madonna csak egy kis szerepet játszott a filmben, egy bárénekesnőt alakított a dal hatalmas sláger lett. Mivel a számot mindössze három héttel a Material Girl megjelenése után adták ki, így a Crazy For You sikere mindent túlszárnyalt és néhol még a filmcímet is hozzáigazították. A kislemezen csak az eredeti dal szerepelt, meg néhány más előadó dala, mely szintén a filmben szerepel. Csak pár alig észlelhető különbség van az 1990-es és az 1995-ös válogatás albumokon szerepelők között. Végezetül eláruljuk, hogy a brazil 7” bakelit kislemezen megtaláljuk a dalszöveget mégpedig néhány nem publikált versszakokkal – Just leave tomorrow / Til tomorrow / Let's concentrate on what we got / Here and now / I want it all / And I want it with you here tonight / All I'm tryin' to say is that.. (stb.).
Love Don’t Live Here Anymore
szeptember 3, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Miles Gregory
Producer: Nile Rodgers / David Reitzas
Nagylemez: Like A Virgin (1984) / Something To Remember (1995)
Megjelenés dátuma: 1986. március / 1996. március 19.
Eladott példányszám: 400 000
A Love Don't Live Here Anymore eredetijét Rose Royce énekelte 1978-ban. Ezt a dalt Madonnán kívül feldolgozta Jimmy Nail, Faith Evans és Joe Cocker. A szám az egyike azon két dal közül, mely egyedül Japánban jelent meg. Ám ebben az esetben ez az állapítás egy kicsit sántít, ugyanis a CD és promóciós bakelitet végül ugyan megjelentek, ám csak tíz évvel később, amikor Madonna a Something To Remember albummal rukkolt elő. A japán 1986-os 7” bakelit változaton jelent meg, a B oldalon az Over and Over dal kapott helyet. Minden fentebb jelzett remixek 1996-ban jelentek meg. A Love Don’t Live Here Anymore megjelent 1987-ben a The Look of Love kislemez B oldalán is. A Warner Bros. készíttetett számos táncos remixet is. Ezeket azonban nagyon nehéz beszerezni. Az újrakevert változatokból csak a Soulpower Remix került a kislemezre, és erre a változatra készült a videoklip is. Számos Soulpower és Mark Picciotti remix kiadatlan maradt, csupán a DJ-knek szánt albumokon vannak meg.
Dress You Up
szeptember 3, 2007 by Roland · Szólj hozzá!
Zene és szöveg: Peggy Stanziale és Andrea LaRusso
Producer: Nile Rodgers
Nagylemez: Like A Virgin (1984)
Megjelenés dátuma: 1985. július 24.
Eladott példányszám: 1 000 000
A Dress You Up dala az utolsó, amit a Like A Virgin albumról kiadtak és kevésbé sikeres lett. A klasszikus bővített változaton kívül létezik egy szabad instrumentális mix is. Ez a három változat kereskedelmi forgalomba került. Az egyedüli promo-only remixet az amerikai 7” bakeliten találjuk meg. A kislemezek borítója is különbözik. Az amerikai és európai változaton az éppen futó Virgin Touron készült egyik fotó szerepel. Madonnának azonban nem tetszett a 7” kislemezen szereplő fotó és ezért azt kérte, hogy változtassák meg a későbbi 12” maxi lemezre. Nagy Britanniában azonban nem fogadtak neki szót. A dal egyébként nagy felháborodást keltett. Egyesek párhuzamot véltek felfedezni a divat és a szex között. Nevezetesen, hogy amikor Madonna azt énekli, hogy öltöztesse fel őt a srác a szerelmével, egyesek úgy értelmezték ezt a szövegrészt, mint egy felkérést egy keringőre. Olyannyira nagy volt körülötte a felhajtás, hogy a Parents Music Resource Center egyik tagja, Tipper Gore hallotta, amint a lánya dalt hallgatta, és arra jutott, hogy az inkriminált szöveg miatt ez egy „vulgáris zene”. Ennek következtében a kislemezre felkerült a Parental Advisory matrica.

