Madonna rajongói portál


Kislemezek

Into The Groove

szeptember 3, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Producer: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Desperately Seeking Susan filmzenei albumon (1985)
Utólag került a Like A Virgin (1984) lemezre
Megjelenés dátuma: 1985. július
Eladott példányszám: 2 500 000

Hatalmas sikert ért el az a táncos dal, mely Madonna Desperately Seeking Susan című filmben is szerepel. A kiadása inkább véletlen volt, semmint átgondolt húzás. A rendezőnek annyira tetszett a dal, hogy úgy határozott, felhangzik a dal a filmben. Ám a filmzenei albumra már nem került rá. A dal reklámozta a filmet, melyben Madonna főszerepet alakított. A film másik sztárjával, Rosanne Arquettel közösen szerepel a kislemez európai kiadásának borítóján. Első pillantásra a Japánban megjelent változat inkább az Angel kislemez európai verzióhoz hasonlított. Nagy Britanniában az Into The Groove limitált kiadásban megjelent shaped picture disc formátumban is, amelynek borítóján ismét a két hölgy látható. Úgy tűnt mintha barátnők lennének, ám a valóságban vetélytársak voltak. Ami a remixeket illeti, hát nincs okunk örömre. A kislemez megjelenésekor egyetlen egy hivatalos remixet sem adtak ki. Az említett remixeket csak később, a You Can Dance illetve a The Immaculate Collection kiadásakor jelentek meg. Ráadásul az Into The Groove dalt Amerikában csak a kevésbé sikeres Angel kislemez B oldalán jelent meg. A dal egy másik változata, melyben közreműködik Missy Elliott is, 2003-ban rákerült a Remixed and Revisited albumra. Ezt a változatot használták a két sztár szereplésével készült GAP farmer reklámban is.

[Tovább a teljes cikkre!]

Angel

szeptember 3, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Stephen Bray
Producer: Nile Rodgers
Nagylemez: Like A Virgin (1989)
Megjelenés dátuma: 1985. április 10.
Eladott példányszám: 2 100 000

Az Angel kislemezt Madonna első turnéjának propagálására jelentették meg. A dalnak létezik pár remixe és alternatív változata, amelyek azonban nagyon hasonlítanak az album verzióhoz. Mind kapható. Főleg a bakelit kislemezeken találhatóak meg. Az edit csak néhány másodperccel rövidebb, mint az albumon található változat és a 7” lemezeken található,, melyekre az USA-ban, Ausztráliában és Japánban felkerült a dal Dance Edit verziója. A rövidebb változatot a 12” bakeliten vagy a CD német újrakiadásán találjuk. Az album verziótól csak annyiban különbözik, hogy más az akusztikája. A japán 7” bakelitnek különleges a borítója: Madonna tv-s fellépésén készült kép díszíti. Máshol Herb Ritts által készített fotó ékesíti. Az Angel egy klasszikus szerelmes, táncos szám, amely Amerikában és Angliában az ötödik helyet szerezte meg, amely aránylag siker, bár a dal végül feledésbe merült. Még videoklipet sem forgattak hozzá, csak a régi videókból összevágtak egy következőt. A dalt azonban Madonna a Virgin Touron előadta.

[Tovább a teljes cikkre!]

Material Girl

szeptember 3, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Peter Brown és Robert Rans
Producer: Nile Rodgers
Nagylemez: Like A Virgin (1984)
Megjelenés dátuma: 1985. január 30.
Eladott példányszám: 1 440 000

A Material Girl olyan dal, amely Madonnát egy életre megbélyegezte, bár ő maga a The Virgin Touron úgy nyilatkozott, hogy a pénznél nagyobb szüksége van a szeretetre. Miközben hallgatjuk, feltűnhet, hogy a dalt eredetileg egy férfi énekesnek ajánlották, ám miután Madonna elkezdett iránta érdeklődni, egy kicsit átdolgozták. A basszusoknál felfedezhető némi hasonlóság a The Jacksons Can You Feel It című számával, mely az 1980-ban megjelent Triumph albumon szerepel, és amely szintén visszanyúl a gyökerekhez, hiszen a Jefferson Airplane 1960-as White Rabbit slágerén alapszik. A remixekkel kapcsolatban ugyanaz a helyzet, mint a Like A Virgin kislemeznél: a bővített táncos változat a 12” bakelitre készült és aztán 1990-ben a Q-Sound Version a The Immaculate Collection albumra. A kislemez borítója nemcsak az Atlanti óceán két partján különbözik egymástól, hanem más a japán kiadás borítója is. Az elülső oldalon az Angel kislemez fotóját láthatjuk, míg a hátoldalán az Into The Groove-ról. Minden 7” bakelitlemezre Steven Meisel készítette a fotókat, kivételt képez a japán 12” maxi CD, melyre Herb Ritts munkája került.

[Tovább a teljes cikkre!]

Over and Over

szeptember 3, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Madonna és Stephen Bray
Producer: Nile Rodgers
Nagylemez: Like A Virgin (1989)
Megjelenés dátuma: 1984. november 14.

Az Over and Over dal 7” bakelit kislemezen jelent meg, s egyedül csak Olaszországban. Nagy reményeket fűztek a számhoz, ám végül az elképzelések elillantak. Madonna csak egyszer adta elő koncertet, mégpedig a Virgin Tour folyamán.

Hivatalos változatok és remixek:

1) Album Version 4.12
2) You Can Dance Version 7.11
3) You Can Dance Unmixed Version
4) You Can Dance Single Edit
5) You Can Dance Dub Version
 

[Tovább a teljes cikkre!]

Like A Virgin

szeptember 3, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Billy Steinberg a Tom Kelly
Producer: Nile Rodgers
Nagylemez: Like A Virgin (1989)
Megjelenés dátuma: 1984. november 6.
Eladott példányszám: 2 250 000

Ami a Madonna első kislemezeit illeti, főleg a létező verziókkal kapcsolatban a helyzet mindig ugyanaz. Az album verzión kívül létezik egy táncos változat, mely a 12” kislemezre készült. Nincs ez másként a második nagylemezt beharangozó Like A Virgin kislemeznél sem. A bakelit kislemezen megtaláljuk a dal John Jellybean Benitez készített remixet. S bár Nile Rodgers is készített egyet, ez a verzió sosem jelent meg. Egy nagyon lerövidített változata rákerült a The Immaculate Collection lemezre. Meglepő volt, mennyire hasonlít a dal Michael Jackson Billie Jean számára, bár Jacko dala olyan férfiről szól, aki nem ismeri el gyermekét, míg Madonnáé egy szerelemnek más megközelítése. A valóságban a két dalnak csupán egy köze van egymáshoz. Mégpedig, hogy mindkettő The Four Tops I Can’t Help Myself dalára alapoz. Madonna játékosan kölcsönvette és Jacko valamint a The Four Tops dalát felhasználta a két élő fellépéséhez: a Billie Jean-t a Virgin Touron, míg az I Can’t Help Myself számot a Who’s That Girl turnén illesztette bele a Like A Virgin dalába. A Like A Virgin Madonna első kislemeze, mely minden valamirevaló slágerlistát meghódított és világsláger lett. Az első dal, mely magán viseli a Madonnára jellemző jegyeket. A provokációért sosem ment a szomszédba és néhány év múlva már egy bíborvörös ágyon vonaglott és orgazmust színlelt a dal előadása alatt.

[Tovább a teljes cikkre!]

Lucky Star

szeptember 1, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Madonna Ciccone
Producer: Reggie Lucas
Nagylemez: Madonna / The First Album (1984)
Megjelenés dátuma: 1983. szeptember  / 1984. augusztus 8.
Eladott példányszám: 700 000

Madonna első albumáról a Lucky Star dal jelent meg utolsóként kislemezen, amely eredetileg címadó dal lett volna. A dal olyannyira sikeres volt, hogy a kislemez megjelenése miatt Amerikában elhalasztották a Like A Virgin nagylemez kiadását. A dal edit és extended  változata számos kislemez formátumon megtalálható, amelyeknek más és más a borítója, így tehát gyűjtőknek különösen értékesek – főleg a Nagy Britanniában kiadott első kiadás, melynek ára közel 40 ezer forint. A Lucky Star dal megjelent a The Immaculate Collection című válogatáslemezen. A dal refrénjében felcsendül egy jól ismert gyermekdal részlete, mégpedig a Mother Goose (Liba anyó) népszerű mesefigura által népszerűsített dalocskából: "Starlight, star bright, first star I see tonight…".

[Tovább a teljes cikkre!]

Borderline

szeptember 1, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Reggie Lucas
Producer: Reggie Lucas
Nagylemez: Madonna / The First Album (1983)
Megjelenés dátuma: 1984. február 15.
Eladott példányszám: 1 350 000

A Borderline kismelez borítója ugyan csak apróságban, ám mégis különbözik az európai az amerikai kiadástól. Minden remix kereskedelmi forgalomban is kapható. A dalt a The Immaculate Collection lemezre újrakeverték.

[Tovább a teljes cikkre!]

Holiday

szeptember 1, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Curtis Hudson és Lisa Stevens
Producer: John "Jellybean" Benitez
Nagylemez: Madonna / The First Album (1983)
Megjelenés dátuma: 1983. szeptember 7.
Eladott példányszám: 1 500 000

A Holiday kislemez volt az első, mely az amerikai dance slágerlista élére került, miközben a szám az utolsó pillanatban került a nagylemezre, az Ain’t No Big Deal helyett, melyet Steven Bray más kiadónak adott. S bár az album version majd’ 6 perc hosszú, ennél hosszabb az edit verzió. Ez a második dal Madonna első albumáról, melyet egy kicsit feljavítottak a You Can Dance lemezre, illetve a dal Q Sound remixe rákerült a The Immaculate Collection lemezre.

A dal számtalan kiadást és formátumot ért meg. Először 1983. szeptember 7-én jelent meg, majd rövid időn belül két kiadást is megért az Egyesült Királyságban: 1985-ben a Like A Virgin lemez megjelenésekor, valamint 1991-ben is kiadták, hogy ezzel reklámozzák a The Immaculate Collectiont. A dalt 1999-ben Japánban is megjelentették, mégpedig a The Wedding Singer Vol.2 című kiadványon, amely a Nászok ásza című Adam Sandler és Drew Barrymore vígjáték dalait tartalmazza. A Holiday dalt először a szintén detroiti születésű Mary Wilsonnak ajánlották, ám neki nem kellett. 

[Tovább a teljes cikkre!]

Burning Up

szeptember 1, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Madonna Ciccone
Producer: Reggie Lucas
Nagylemez: Madonna / The First Album (1983)
Megjelenés dátuma: 1983. március 9.
Eladott példányszám: 350 000

A Burning Up, mely másodikként jelent meg kislemezen, négy változatban létezik. Miközben az album version-ből van mindjárt kettő. Nálunk kapható CD-n a dal 3:45 perces változata, ez már az új feldolgozás. A másik alternatív változat a bakelitlemezen kívül az Angel kislemezem úgy szerepel, mint remix. A Remix Editet pedig megtalálhatjuk a japán 7” kislemezen. A fotókat David Cunnigham készítette, a borítót a később AIDS-ben elhunyt Martin Burgoyne ötlete alapján készült. Egyedül Nagy Britanniában nem volt kaphatós a képes borítójú kislemez. Az ausztrál kiadáson az LP első kiadására készült kép szerepel.

[Tovább a teljes cikkre!]

Everybody

szeptember 1, 2007 by · Szólj hozzá! 

 Zene és szöveg: Madonna Ciccone
Producer: Mark Kamins
Nagylemez: Madonna / The First Album (1983)
Megjelenés dátuma: 1982. október 6. (USA); 1982. december (UK)
Eladott példányszám: 450 000

Az Everybody dal, melyet maga Madonna szerzett, már azon a demókazettán is szerepel még három dal mellett, melyet az énekesnő szerzőtársával Stephen Brayjel lemezkiadókhoz küldözgetett. Madonna New Yorkban gyakran látogatta a Danceteria klubot, ahol Mark Kamins is rendszeres vendég volt, az egyik legjobb lemezlovas volt. Amikor megszólalt a dal, a közönség azonnal megkedvelte. Ennek hatására Kamins lett a dal producere.  A Sire Records Madonnát két kislemezre szerződtette, és a dalok sikere volt hivatott eldönteni az énekesnő sorsát. A kislemez ugyan nem került be a legjobb 100 amerikai sláger közé, mégis hihetetlen népszerűségnek örvendett a klubok látogatói körében. Első pillantásra számos verzió és remix létezik, ám ha közelebbről szemügyre vesszük, akkor rájövünk, hogy csupán az albumon szereplő változat formáit látjuk. Apró eltérések fedezhetők fel a You Can Dance lemezen található verziók között. A legértékesebbek a 12” és a 7” bakeliten található mixek, melyek Nagy Britanniában kerültek forgalomba. Mindkettő egyszerű rózsaszín papírtokban volt, ám ma már az áruk meghaladja a 100 ezer forintot. Az amerikai 12” bakelitet simán lehet még kapni. Mint látható, Madonna fotója nem szerepel a borítón, mert a Sire Records szerették volna elérni, hogy a hallgatók azt képzeljék, az új énekesnő fekete. A francia 7” bakelit kislemez igazi különlegesség, az ára kb. 15 ezer forint.

[Tovább a teljes cikkre!]

« előző oldal

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes
Madonna rajongói portál