Hírek
Like a prayer
2008, december 7 írta Roland · Szólj hozzá
Ima az első koncert előtt
Az előzőleg belinkelt videókban is látható volt, hogy Madonna szokás szerint imával kezdte a turnét. A bővebben mögött elolvashatjátok az ima magyar fordítását.
Fordítás a bővebben mögött!
"Ötletetek támad, van egy álmotok és a valóságba ágyazzátok, s utána másokkal is megosztjátok."
"A test és a lélek egysége vagyunk és egymás nélkül ezt képtelenek vagyunk megtenni, ezért mindannyiótoknak köszönöm, hogy részesei vagytok ennek a mindenségnek és hogy ennyire keményen dolgoztok és annyira sokat adtok magatokból.
Azt hiszem, ez a legjobb embercsoport, akikkel valaha is turnéztam. Nagyon jó energiák működnek, remek kémia van itt, és kívánom, hogy már ne legyen több bokaficam."
"A világ ott kint egy nagyon őrült hely. Sok ember szenved, sokaknak vannak álmai, amelyeket nem tudnak megvalósítani. Ezért hát azt akarom, hogy egy kis időre elgondolkozzunk afelett, mennyire szerencsések vagyunk, hogy azt csinálhatjuk, amit szeretünk, és hogy ezért még jól meg is fizetnek, meg hogy az emberek tapsolnak nekünk, örömüket lelik benne és ennek köszönhetően emelkedett hangulatban távoznak.
Nem a tulajdonosai vagyunk a tehetségünknek, csupán a gondokai vagyunk. Nos, hát, menjünk, árasszuk a fényt, az energiát, a szeretetet és tudjátok, hogy mennyire szeretlek és tisztellek benneteket. Ámen."
Hírek
Like a Prayer
2008, június 28 írta Roland · Szólj hozzá
Olasz imák

Olaszországban tegnap az egyik napilapban megjelent Madonna Like A Prayer albuma különleges kiadása. A bővebben mögött számos képet találtok a kiadványról!
forrás: madonnatribe
Katt a képekre a teljes méretért!
Kislemezek
Like A Prayer
2008, január 31 írta Roland · Szólj hozzá
Zene és szöveg: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Producerek: Madonna Ciccone és Patrick Leonard
Nagylemez: Like A Prayer (1989)
Kislemez megjelenése: 1989. február 28.
Eladott példányszám: 4 200 000
Rockos gitárszóló, a templom ajtaja hirtelen becsukódik és felcsendül Madonna imája – tiszta és bűnös. Minden idők legcsodálatosabb dala, egy klasszikus, amelyet azóta is játszanak a rádiók. A sláger, amely a világ minden listáján az előkelő első helyet szerezte meg. Ez a Like A Prayer.
Ez Madonna első olyan dalai közé tartozik, melyet remixeltek. A dalból Shep Pettibone készített remixeket, ám csupán promo-only kategóriában láttak napvilágot. Ezek lényegében csak edit, dub és instrumentális változatban a klasszikus 12” Dance Mixben szerepelnek. Ezeket az amerikai promo CD-kem (7” Dance Edit), és a 12” bakeliten (Bass Dub, Instra Dub) találjuk meg. Ez utóbbinak más volt a borítója. A borítón imádkozó Madonna van, ahogy a 7” kommersz bakeliten és a japán 3” kislemezen.
A többi kislemezre Chistopher rajzát használták, ahol Madonna iniciáléit rajzolta: MLVC (mint Madonna Louise Veronica Ciccone), innét lekerült a P, ami a Penn-t jelenti. Lehet, hogy ezt a dalt neki írta?A szerzemény egyedi változata a The Immaculate Collection albumra készült. Shep egy lépéssel tovább gondolta a 12” Dance Mixet és egy különleges táncos verziót készített, amellyel nagyon meg volt elégedve.
A remixek másik csoportját Bill Bottrell nevéhez fűződik. A remixeiben feltűnnek az Act Of Contrition egyes részei, valamint a Like A Prayer nagylemez további dalai, melyeknek a zenei stílusa sokban hasonlít a címadó dalhoz. A dal a Like A Prayer album első kislemeze. Az erősen popos hangzású nótában felcsendül egy kórus Andrae Crouch vezetésével. Éveken keresztül sokan azon tanakodtak, vajon a dalnak van-e valamilyen köze David Bowie Underground szerzeményéhez. Számos rajongó úgy gondolja, hogy 1986-ban Londonban Madonna hallotta ezt a dalt a rádióban és ihletet merítve továbbgondolta: a popzenét ötvözte a gospel zenével.
A számot többen is átdolgozták (Blue, H2O, Mad’House, John Wesley Harding, Punk Goes Pop, Tori Amos, Gigi D’Agostino). Maga Madonna a dal kórusrészének egyik melódiáját felhasználta a 2005-ben kiadott Confessions On A Dance Floor nagylemez Push dalához.
Slágerlista:
U.S.A.: 1 (Sales: 1, Airplay: 1, Club Play: 1)
Európa: 1
U.K.: 1
Ausztrália: 1
Japán: 1
Kanada: 1
Hivatalos változatok és remixek:
1) Album Version 5.39
2) 7" Version 5.19
3) 7" Version Fade 5.06
4) The Immaculate Collection Remix / Q-Sound Remix 5.48
5) 12" Extended Remix 7.27
6) 12" Dance Mix 7.57
7) Churchapella 6.14
8) 12" Club Version 6.35
9) 7" Remix Edit 5.46
Promóciós változatok és remixek:
10) 7" Dance Edit 5.20
11) Dub Beats 4.40
12) Bass Dub 5.38
13) Instra Dub 6.01
Nagylemezek
LIKE A PRAYER
2007, július 9 írta Roland · Szólj hozzá
Megjelenés dátuma: 1989. március 21.
Eladott példányszám: 18 millió
Producerek: Madonna Ciccone, Patrick Leonard, Stephen Bray és Prince
A Who's That Girl Tour (1987) koncertkörút után Madonna megesküdött, hogy sosem fog turnézni, és nem ad ki új lemezt. Három évvel az előző, a True Blue címet viselő album után Madonna egy teljesen új külsővel, új albummal és új életfilozófiával tért vissza. A Like A Prayer nagylemezt a rajongók Madonna egyik legérettebb albumának tartják, később ugyanilyen hatást váltott ki a Ray Of Light nagylemezzel. És egyesek szerint az egyik olyan album, amelyet hallgatni lehet.
Annak ellenére, hogy a nagylemez mélyen vallásos, szeretetteljes és tragikus szövegű dalokkal volt teli, melyekben Madonna a családról és Istenről énekel, amely téma nem állt távol a szigorú katolikus értékrendek szerint nevelkedett lánytól, az album óriási közfelháborodást keltett. És nemcsak egyházi körökben. Az első botrány a címadó dal körül robbant ki, pontosabban a Pepsi fogadta ellenségesen a klipet. Az üdítőital-forgalmazó cég szponzorálta volna Madonna következő világkörüli turnéját, ám az „istenkáromló” videója miatt a Pepsi felbontotta vele a szerződést. Az 5 millió dollár előleget azonban Madonna megtarthatta. Sokat nem veszített rajta anyagilag. Művészileg annál többet, hiszen bár a kritikusok szerint istentagadó a klip, annak története azonban komoly etikai kérdéseket boncolgat, és megfontolandó tanulsággal bír.
A Like A Prayer az utolsó mű, amit a Ciccone / Leonard / Bray kezei alól került ki. A Love Song pedig az egyetlen közös alkotás Prince-szel, akivel közösen egy egész musical megírását tervezték. A különleges hangzásvilágot a rock, dance, pop, soul, és a funky elemeinek ötvözésével érték el. Érdemes megemlíteni, hogyan került Prince Madonna közelébe. Patrick Leonard először kölcsönvette Prince gitárjátékát az Acr Of Contrition dalhoz, miközben nincs megjelölve, mint társszerző. Az új album dalai olyannyira tetszettek Princenek, hogy szeretett volna egyet ő is készíteni Madonna számára. Patrick szerint a dalok gyorsan készültek. A Like A Prayer, Spanish Eyes, Till Death Do Us Part, Dear Jessie, Promise To Try és a Cherish dalok két hét alatt elkészültek, miközben egyiken sem dolgoztak négy óránál hosszabb ideig. A Like A Prayer c. dalhoz elég volt 27 perc, hogy elkészüljön.
Az albumon az eredeti tervek szerint a 11 számon kívül szerepeltek volna olyan szerzemények is, mint a First There Is A Kiss, Love Attack (mindkettős Bray-jel készült) és a Supernatural és a Possesive Love (Leonarddal), ám ezeket elvetették, mert nem illettek az album tematikájához. Az első kettőről nem tudni, a harmadik dalt Marylin Martinnak adták, és a Supernatural végül rákerült a Cherish B oldalára. Az Express Youself, a Cherish, és a Keep It Together daloknak léteznek különféle alternatív változatai. A nagylemezt az eklektikus természetességet és Madonna vallomásainak katartikus élménye teszi izgalmassá. Ez volt az első alkalom, hogy Madonna nagyon személyes és őszinte lemezt készített, ahol édesanyja haláláról (Promise To Try) és a férjétől való eltávolodásról (Till Death Do Us Part) énekel. Madonna az albumot édesanyjának ajánlotta, aki megtanította imádkozni. A bakelitlemez, a CD és a kazetta borítója Madonna kedvenc illatával volt átitatva. Egyes példányok még ma is illatoznak.
Dalok:
1) Like A Prayer5.39
2) Express Yourself 4.37
3) Lovesong 4.52
4) Till Death Do Us Part 5.16
5) Promise To Try 3.36
6) Cherish 5.03
7) Dear Jessie 4.20
8) Oh Father 4.57
9) Keep It Together 5.03
10) (Pray For) Spanish Eyes 5.15
11) Act Of Contrition 2.19
Dal ebből a korból:
12) Supernatural* 5.12
Megjegyzés:
* nem került a lemezre, a Cherish b-side-jaként került kiadásra (USA, UK, GER, JAP, AUS)
Kislemezek:
1) Like A Prayer (USA, UK, GER, JAP, AUS)
2) Express Yourself (USA, UK, GER, JAP, AUS)
3) Cherish (USA, UK, GER, JAP, AUS)
4) Oh Father (USA, JAP)
5) Dear Jessie (UK, GER, AUS)
6) Keep It Together (USA, JAP, AUS)
Promóciós kislemezek:
7) (Pray For) Spanish Eyes
Slágerlista:
U.S.A.: 1
U.K.: 1
Európa: 1
Németország: 1
Kanada: 1
Ausztrália: 2
A teljes dallista a kiadott verziókkal és remixekkel:
1) Like A Prayer Album Version 5.39
2) Like A Prayer 7" Version 5.19
3) Like A Prayer 7" Version Fade 5.06
4) Like A Prayer 12" Extended Remix 7.27
5) Like A Prayer 12" Dance Mix 7.57
6) Like A Prayer 7" Dance Edit 5.20
7) Like A Prayer Q-Sound Remix 5.48
8) Like A Prayer Bass Dub 5.38
9) Like A Prayer Instra Dub 6.01
10) Like A Prayer Churchapella 6.14
11) Like A Prayer 12" Club Version 6.35
12) Like A Prayer 7" Remix Edit 5.46
13) Like A Prayer Dub Beats 4.40
14) Express Yourself Album Version 4.37
15) Express Yourself Non-Stop Express Mix 7.54
16) Express Yourself Remix / Edit 5.01
17) Express Yourself Shep´s ´Spressin´ Himself Remix 4.02
18) Express Yourself Shep´s ´Spressin´ Himself Re-Remix 9.20
19) Express Yourself Stop And Go Dubs 10.40
20) Express Yourself Local Mix 6.20
21) Express Yourself 7" Remix / Single Edit 4.30
22) Lovesong Album Version 4.52
23) Till Death Do Us Part Album Version 5.16
24) Promise To Try Album Version 3.36
25) Cherish Album Version 5.03
26) Cherish Extended Dance Remix 6.19
27) Cherish 7" Version Edit / Fade 4.05
28) Cherish Q-Sound Remix 3.50
29) Dear Jessie Album Version 4.20
30) Oh Father Album Version 4.57
31) Oh Father Edit 4.27
32) Keep It Together Album Version 5.03
33) Keep It Together 7" Remix 4.45
34) Keep It Together Single Remix 4.35
35) Keep It Together 12" Remix 7.50
36) Keep It Together 12" Mix 6.59
37) Keep It Together 12" Extended Mix 7.20
38) Keep It Together Instrumental 5.50
39) Keep It Together Dub Version 7.00
40) Keep It Together Bonus Beats 3.26
41) (Pray For) Spanish Eyes Album Version 5.15
42) Act Of Contrition Album Version 2.19
43) Supernatural Album Version 5.12
44) Supernatural Original Arms House Mix 5.39











