Hírek
Sticky and Sweet Budapest
2009, augusztus 7 írta Roland · Szólj hozzá
Madonna különös kívánságai
A Live Nation Hungary képviselője nyilatkozott a Blikk bulvárlapnak, ahol az énekesnő különleges igényeit taglalják, és további információkat is elárulnak a budapesti tartózkodásáról.
forrás: blikk.hu
Végre vége a Madonna-koncert helyszíne körül kialakult bizonytalanságnak, az énekesnő augusztus 22-én a Kincsem Parkban ad koncertet, és persze mint minden világsztárnak, neki is vannak kívánságai, amelyeket a koncertszervezőnek akkor is teljesítenie kell, ha azt esetleg meglepőnek találja.
A Live Nation Hungarytől kapott információk szerint Madonna inkább a könnyebb esetek közé tartozik. Persze egyszerű úgy, ha a sztár a szakácsától a masszőrén át a sminkeséig a saját stábjával veszi körül magát.
– Madonna évek óta makrobiotikus ételeket eszik, ehhez az alapanyagokat is a stáb szerzi be. Az öltöző berendezéséről semmit nem lehet tudni, mert azt is saját maguk hozzák, csupán az biztos, Madonna részére egy legalább 20 négyzetméteres helyiséget kell biztosítani, amelyben szigorúan tilos klímát használni. Mind az énekesnő, mind a zenészek és táncosok öltözőihez tartozó fürdőszobákat előzetesen fertőtleníteni kell, és teljesen új WC-deszkákat kell felszerelni – tudtuk meg a Live Nationtől.
Madonna egyébként eléggé nagy csapattal érkezik, nem is beszélve a technikáról, amelyet 80 kamion szállít hazánkba. A színpadot öt napig építik és két napig bontják. 300 technikai ember dolgozik (a külföldiek és magyarok együtt) csak a színpadon és a technikai (hangosítás, fény) részen, hogy minden rendben legyen. Saját generátorok adják az áramot a koncerthez, így áramszünet esetén is zavartalanul folyhat a show.
Hírek
Sticky and … sweet Budapest
2009, május 28 írta Roland · Szólj hozzá
Gazdasági válság?
A Live Nation annak ellenére nem csökkentette a magas jegyárakat Madonna koncertjeire, hogy nem éppen szerencsésen választották ki a helyszíneket, valamint a gazdasági válság is jelentősen megnehezítette a jegyértékesítést. Ennek egyik oka volt két koncert törlése, valamint legújabban a két franciaországi koncertre kínálnak kedvezményes jegyeket. A párizsi koncertre 65 euróért, míg a marseille-i koncertre potom 40 euróért lehet belépőjegyhez jutni.
Részletek a budapesti koncerttel kapcsolatban a bővebben mögött!
A magyarországi koncertre szépen fogynak a jegyek, konkrét számokat hivatalosan nem adhatnak közre, de megtudtuk, hogy már csak néhány ezer jegy vár gazdára. A szervezők kizártnak tartják, hogy elmaradjon a budapesti koncert. Mindenképpen megtartják. Madonna tehát nagy valószínűség szerint teltház előtt áll színpadra augusztus 22-én a Kincsem Parkban.
Neked már van jegyed?



remellem ha ujra turnera megy,akkor mar szlovakia is lessz
maradjon el
és a következővel jöjjön pestre
Tudod mi maradjon el?Nem akarok csúnyát irni.Ilyet ki sem ejtsél a szádod.
Madonna soha többet nem fog itt koncertezni és örüljünk,hogy egyszer megtisztelte a Balkán országokat is.
Huu nagyon megijedtem…azthittem mar elmarad a konci :S
Amugy szem ha M jön Mo.ra és meglátja milyen a magyar közönség, akkor van rá esély h még eljön-még ugye teltház is lesz….nemtartom teljesen valoszinütlennek h M ezenkivül soha nem jön Mo.ra
Sztem ha nagyon jó közönség leszünk, akkor biztos jönni fog még. :) Mondjuk az is biztos, hogy nem csak ezen múlna dolog…
azt ejtek ki a számom amit akarok
nameg hamár voltam bécsben plusz 30ezret nem dobok ki rá…meghát kitudja h milesz augusztusig…magyarországtól mit vártok??
Azért mert te burzsoá vagy és bejártad a világot Madonna után azért még ne akard,hogy nekünk ne jöjjön jó? IOda mész hová akarsz.Különben mindenhol úgyanazt a showt adja és ne nézd le a Magyarokat.
sztem a kozonsegtol nagyon sok füg es amugy lehet h majd latva a magyar kozonseget M ujra el
akar majd jonni ide…sztem ez is benne van/am meg a magyarok kozul nagyon sokan most latjak 1x ink ennek kene orulni…..
Én nagyon örülök!!!!!!!!
Szerintem a kovetkzo az abra: Madonnanak meg van mekkora a tarifaja. O megmondja az adott helyszinnek, hogy mennyiert megy oda. Azok, ha beteremtik a penzt, megy, ha nem, akkor valszt masik helyszint. Budvan sem volt telthaz. Sot, kevesen is voltak. Viszont azt az 5-7 millat kifizettek, es M-nek ez volt a lenyeg. Minden uzlet! A budvaiak talaltak jo szponzorokat. Ami maradt a jegyekbol ,fedeztek magukat, amennyire. Es igy lesz ez Pesten is, Belgradban is es minden kis poszt komcsi orszagban.
Nincs nagy kulturaja az ilyen szabasu koncerteknek! Na, majd elvallik!
En ott leszek, remellem az elso sorban! Es majd meselek!
Szerintetek mikor kell ki menni a koncertre ha jó helyre akarunk kerülni?Szerintetek délben elég?Nekem Gold jegyem van.Meddig isztok ,hogy ne kelljen pisilni ha már bent vagytok a Gold szektorban?Most egyáltalán nem lehet be vinni inni valót?Papirdobozost sem?Ez nyáreon tök veszélyes sok lehet a rosszulétes?Mit tudtok.Ki volt már Madonnán?Irjon.
dreamboy, melyik kapuhoz szól a jegyed?
Mi tavaly voltunk Bécsben, nem lehetett elvileg bevinni semmit, gyakorlat nem ezt mutatta. Hogy mikor érdemes kimenni, azt senki nem tudja megmondani, sztem. Bécsben voltak mobil wck, de kb 16.30ra akkora tömeg volt, hogy onnan nem lehetett kimenni már, vagy ha igen, nincs visszaút:)Én kb 3kor voltam utoljára, utána már nem mentem sehova. De nem is azzal voltam elfoglalva, hanem azzal, hogy hogyan fogom ezt túlélni!!!!:)
Nekem Gold A1-s bejárat!!!!!!!!!!
Neked jó volt a Bécsi koncert.Ott is Goldban voltál?
Van valakinek A2????
Bécsben sima álló jegyünk volt, és jó volt, de nagyon fárasztó, 6 és fél órát álltunk, iszonyat tömeg, könyök vesémben hátamban, táska a számban…stb, nem beszélve a kellemetlen szagokról:))
Azért vettünk most goldot.
Különben jól láttá Bécsben?A sima álló mi?Silver ,Bronz?
Ki volt már Madonna koncerten és milyen tapasztalatokkal jött el? Irnátok?
Tényleg annyira hamis?Mert én a Dvd-ken mármint az amatör Sticky felvételeken nem érzem annyira. ,hogy botrányos lenne.
Dreamboy, én a tavalyi párizsi koncertjén voltam, és csak egyetlen negatívumot mondhatok, az pedig az, hogy annyira hangos volt a zene, hogy szinte már fájt, és torz volt picit, na meg a kivetítőn 1-2 másodperces csúszás volt a hang-kép között, de erről nem Madonna tehetett. :)
Én voltam a londoni koncerten még tavaly szeptemberben. Asszem 72000 környékén volt a rajongók száma. Kb 1 órát késett, aminek az lett a következménye, hogy (egy szűk úton vezettek minket az egyetlen metro megállóhoz ami a Wembley közelében volt) mikor vége lett ( még maradtam volna szívesenď ) a 72000ból talán 500 tudott csak elmenni mert olyan későn volt már hogy nem indult már több metro és a feldühödött tömeg csinált némi galibát ( ebből személyes problémám is akadt sajnos, amiért kiengesztelésül vártam volna egy vendégül hívást Madonnától ď ). Az tény, hogy az angoloknak még van mit csiszolni a szervezőképességeiken. Nem riogatok tovább senkit mert nem áll szándékomban senkinek a kedvét elvenni a koncerttől így inkább maga a koncertet jellemzem: hihetetlenül fantasztikus volt, egy életre szóló élmény, megéri az árát. Nagyon várom már a budapestit, h ismét láthassam, hallhassam élőben. Madonna 4 ever!
:) :) :) :) :) ;D ;D ;D ;D ;D ;D :D :D :D
People!
Nekem silver A1 jegyem van és egyedül megyek… nincs valaki aki szintén egyedül jön???Mehetnénk együtt…Ráadásul Szegedről megyek szal, nem akartam csak olyan 5-5:30körül odaérni…de lehet hogy nagyon naív vagyok… írjatok
Egyáltalán nem volt hamis, nagyon jó hangja volt ( néha lehetett hallani egy kis hamisságot, de ez az élő koncert varázsa, hidd el dreamboy, ha már ott vagy nem azzal fogsz törődni, hogy hamis e vagy nem). :) :D ;D ;)
Silver:1035 Bronz:16635 Mai állás
oruljetek annak,hogy hozzatok megy….majd en fogok nevetni par ev mulva,ha hozzank jon es hozzatok mar nem:)
annak örültem volna ha tavaly kitalálta volna h akkor jön…akkor talán nem mentem volna bécsbe
Én is voltam a bécsin sima állójeggyel, akkor annyira nem láttam jól, de a kisugárzás az átjött!!! Most gold jegyem van, remélem nem lesz olyan “szűkös” a férőhely, mint Bécsben.
Egyedül megyek én is csak nekem A2-es bejárathoz van GOLD-om. Még valaki??
En is a2 vagyok mi mar megyünk páran de megbeszelhetjuk h velünk jössz, adj egy msnt es megdumaljuk ;)
tavaly bécsbe tök egyedül mentem. de nem egyedül jöttem haza. szóval nó para.
marió: ha jövőre hozzátok megy és nem hozzánk jön, azt pont leszarom. mert akkor elcuccolok szlovákiába és megnézem ott is. pont.
ja és minden budapesti koncertlátogatót (függetlenül arra, h ki honnan jött) felszólítok, hogy 150%ot kell adnia a koncerten. Madonnának muszáj látnia, hogy érdemes volt eljönnie ide.
szóval “jump motherfuckers!!!” és énekelni MINDEN EGYES SZÁMOT TELITOROKBÓL!!!!
aztán max izomláz, meg egy hétig teát isztok. nagycucc.
jujrolika teljesen egyetértek! Én sem akarok akkora égést mint ami Bécsben volt a Dress you up-pal… :S
:F : msn-em : luksze@freemail.hu
Vegyél fel és megdumáljuk.:)
Sztem nem zavaró a hamissága, mondjuk nekem az vicces volt Bécsben, hogy egyszerre lehetett hallani a plébeket meg a hamis hangját :D:D hihi
És igen, nem éghetünk le, mint Bécsben, amikor azt mondta, hogy ez szar.
Meg tomboljon télleg mindenki, Bécsben ez nagyon szar volt, legalábbis ahol mi álltunk, mindenki csak kussolt, meg egymással veszekedtek, nem a koncertre figyeltek.
Szóval nekünk most meg kell mutatni, hogy nem sírva vígad a magyar, hanem ordít tombol ugrál és tudja a dalszöveget:)))))
Jeva te kb hol álltál bécsben? milyen közel?
Uh. akinek gold v silver jegye van és nem igazi fan (bár azok nem olvassák ezt az oldalt), hozza be a lemaradást :P
sima álló jegyünk volt, úgy a kordontól a 4. sorban álltunk, kicsit a balfelé.
Nem sok mindent láttunk, viszont a hangosítás nagyon ott volt, még olyan messze a hangfalaktól is remegett a gatyám:)
Szerintem Madonna van annyira megosztó személyiség, hogy aki szereti az full odáig van érte, sztem kevés a kicsit rajongó:)
akkor nem is álltunk olyan messze egymástol. :)
én mondjuk lyukakból nagyjából végig láttam, amikor meg nem, ott volt a kivetítő:)
De az élmény így is felbecsülhetetlen volt;) Párom vitt el akkor, bár ő annyira nem élvezte. Sokat kellett várakozni. Mondjuk szerintem megérte 8)
M közel 3 milliárd forintért jön ide, a jegyekből kb 6-8 millió dollár fog befolyni neki Budapestről. Persze ebből még sok lejön. Ha következőleg is kifizetjük, újra jön. Talán 3 milliárd forintért én is felemelném a seggem :P
végre valakik, akik nem fikázzák a koncertet. Egyetrétek … : jujrolika. “ja és minden budapesti koncertlátogatót (függetlenül arra, h ki honnan jött) felszólítok, hogy 150%ot kell adnia a koncerten. Madonnának muszáj látnia, hogy érdemes volt eljönnie ide. ”
Csak aztán tényleg legyen így :)
Egyébként szerintem is jó vol ta bécsi koncert, azok szídják, akik hátul álltak, de mondjuk nem délután kellett volna BP-ről elindulni…
JAJ ISTENEM NAGYON VÁROM MÁR! LEGYEN AUGUSZTUS 22!!!!!!!!!!!!!
Tudja valaki hány jegy van még Bp-re? Jaaaah, és kik jönnek Prágába? :-D
Én tavaly Práizsban voltam Hot tickettel, és kva jó volt.. Bár a párizsi a stade de france-ban volt, 70ezer emberrel, a szabadtéri szerintem nem ugyanolyan jó. Azért abban biztos vagyok, hogy szabatéren a hangosítással akkor sem lesz probléma. Max azért jó egy kör alakú stadionban, mert a színpad köré épül fel a tömeg, és más akusztikája van.. De reméljük a legjobbakat idén a szabatériekre. :-P
Én is kint voltam a bécsi koncerten és nagyon jól éreztem magam :DElég közel álltam a színpadhoz és kb 200 képet csináltam ;DA közönség viszont csapnivaló volt :PAz osztrákok és a németek úgy álltak ott,mint akik városnézésen vannak :-Igen voltak hamis hangok,de csinálja ezt valaki utána.Azt hiszem Ő már minden fronton bebizonyította,hogy profi abban amit csinál :DEkkora profizmust,kirobbanó energiát ilyen hosszútávon még soha nem láttam senkitől.Imádom ŐT már 10 éves korom óta(most 35 vagyok) :(Rajongótársaim,mutassuk meg,hogy milyen az a magyaros virtus,mi ne csak nézői,hanem aktív részesei legyünk a koncertnek.Próbáljuk visszaadni hozzáállásunkal azt MADONNÁNAK,amit Ő adott nekünk évtizedeken keresztül zenéjével.
Ráadásul lenne egy remek ötletem:az előzenekar levonulása után énekeljük el majd mi NEKI együtt több tízezren a Happy Birthday to You című dalt,mert aug 16.-án van a szülinapja,hátha meglepjük ezzel a gesztussal.Biztosan örülne neki.Tegyük felejthetetlenné Számára a budapesti koncertjét :D :D :D :D
Puszi:Kris-ti
A lyukakból néha én is, meg néha a kivetítő, de voltak olyan részek, amikor absz semmit, meg olyan is volt, hogy körülöttem németül veszekedtek, az nagyon idegesítő volt.
Meg egy csávó előttem furcizott egy csomót, amitől elééég büdös volt :P
6 és félóra után nem tudtam elindulni, úgy fájt a lábam, de akkor is megérte, ez a nő mindent megér:))))
És most szanaszét fogom tombolni magam, kivettem szabit is utána két napig még pihenek:)
huh Kris-ti te zseni vagy:)
Nem vagyok zseni,csak gondolom velem együtt sok ezer rajongó érezné úgy,hogy szülinapja alkalmából felköszöntsék a LEGNAGYOBB DÍVÁT és emellett nem menne el szótlanúl a média sem,jóhírét keltve Magyarországnak szerte a világon :D :D :D
Puszi:Kris-ti :D
Jó ötlet de ,hogy fogjuk egyszerre elkezdeni? Egyvalaki elkezdi remélem és lesz annyi esze mindenkinek,hogy csatlakozik.Legalább 2x3szor egymás után el kell énekelni zsinórban ,hogy felfigyeljen rá.
Ha azt mondom zseni vagy akkor az vagy:) Minek ezen vitatkozni, nem igaz?!!!hehe
Mindenesetre az ötlet kiváló, úgyh mindent bele magyarok!!!!
Ok!!!Ha valakinek a kivitelezéssel kapcsolatban ötlete van ide írjon:fulli74@freemail.hu
Puszi,várom az ötleteket :D Egyébként gold jegyem van és az első sorba szól ;D
Kris-ti, minden gold jegy az első sorba szól ;D ;D ;D
Így a mienk is természetesen:)
A kivitelés sztem nagyon eccerűűű, ha elkezdjük énekelni, a többiek bekapcsolódnak, oszt má megy is minden magától:)
hát akkor kéne mikor a tömeget éppen lebassza h nem tudja a dress you up szövegét:D:D
de addig ki tud várni. úgyhogy igen. a legésszerűbb ha egyzser valaki elkezdi és nyomja a többi TELITOROKBÓL!
de mondjuk ne egy szám közepén:D
és mondjuk ne a die another day közepén, mikor a színpadon sincs…és mikor:
“i guess i day another day” HEPPIBŐŐŐRSZDÉJMADONNAAAAAAAAAA.
bár én akkor tuti h halálra röhögném magam.
rolka mi tudni fogunk minden szöveget:)
Amúgy meg oekenfold után kéne, amikor várjuk, hogy végre a nép elé álljon a királynő!!!!
Most megint annyira bepörögtem, hogy én már most menni akarok:)
Már úgy tervezgetünk, mintha csak egy hetet kéne várni és mehetnénk:) Bár úgy lenne:))
Jeva az ötlet jó, h amikor várjuk… sztem nem késne akkor annyit a kezdéssel, mint Bécsben ;)
jaaj.. annyira messze van még.. és olyan hamar el fog mulni… na de addig jó még előttünk van, addig is nagyobb az öröm, h dejó lesz!
Kris-ti felvettelek msn-re :) együtt kifőzhetnénk vmi kreatívat erre a köszöntős dologra… :D
Az ötlet nem tőlem származik, hanem Kris-titől, övé a pálma:)
igen igen igen!!! Énekeljük a happy birthday-t!!!! nagyon jó ötlet!!madonna 4ever!!!én is voltam Bécsben,de nem sokat láttam,most Gold A1-es jegyem van,és mindent bele magyarok!!!!!!!!!!!!!! :)
leszarom h egyedül mentél -.-”
Szia Era és köszi :DEgyébként A1-es gold jegyem van.Csatlakozz hozzám jó buli lesz :DRajongótársaim:tessék hangolni,mert nem szeretnék még egy bécsi hangulatot megélni >:(Dráma volt puszi ;)
m-dolla te mindig negativ vagy?
Neeem, csak akkor negatív ha baszatlan! ;)
Hát szia Kris-ti! :D :D :D
Örülök, hogy ide is láttlak! Elküldtem azt a kedvenc Madonna képem e-mailben, amit kértél.Remélem megkapod! Hát igen, csak Neked lehetnek ilyen szuper ötleteid, hogy énekeljünk neki!!! ;D Gondolom mindenki aki igazi Madonna rajongó sokkal előbb kimegy a Parkba, és szerintem akkor kellene valahogy összehangolnunk, hogy hogyan és mikor fogjuk elénekelni neki a Happy Birthday-t! ;D
Szia Lacus :D
Még nem láttam a képet,de igérem most azonnal rápillantok ;)
Mikor találkozunk már?????Remélem nem a koncert előtt 1 órával????? ;D
Felvettelek msn-re így esténként már gyorsabban tudunk majd írni :D
Na mit szólsz a dalokhoz????
puszi:Kris-ti :-*
intéztem magamnak, cseréltem, A1 es jegyem van, Sztem ki kéne találni valami jelet, ahogy megismerjük egymást akik benne vannak ebben a köszöntős dologban! Mondjuk piros karszalag, vagy kendő a nyakban vagy valami egyedibb dolog
Nelem is gold jegyem van, mi már hajnalban kimegyünk, jó idő lesz remélem, kint voltunk Bécsben is és elmondhatom, hogy az egyik legnagyobb élmény volt az életemben.
http://www.youtube.com/watch?v=larCEB19OfU
Kris-ti!hasonlóra gondoltál? abban benne vagyok:)esküszöm énekelni fogom, az első sorban:)
Szia Boytoy :)Igen ilyenre gondoltam,bár én ezt csak most láttam :)Szeretném,ha a mi énekünk is így szólna,csak nekünk nem lesz Donnánk és Nicki Richards-unk.Ezt nekünk kell így összehoznunk.
Era:Te Budapesti vagy,ha igen akár találkozhatnánk.Van kedved????
Puszi:Kris-ti :D
Július 4-n megkezdi Madonna a turnét és mivel a turné alatt a koncerteken kapható lesz a DVD akkor remélem valaki hamar felteszi a netre és nézhetjük már júliusban profi minöségben!!!!!!!!!!!!!!!!Nagyon várom!!!!!!!!!!!!!
Remélem ha felteszik a dvd-t a netre és valaki itt megtudja küzli velünk hol található.
Más, én most letöltöttem egy számot Madonna ft Lil Wayne – Triggerman a címe, de sztem kamu, vagy Nektek rémlik hasonló?
Egyébként ha már találka, még a koncert előtt találkozhatnánk, vmikor a nyáron, csak hogy legyen egy kemény mag, tavaly Bécseben is 1ütt csöveztünk pár hasonló (jó értelembe vett) Madonna rajongóval a McDonaldsba, meg a pályaudvarnál, és tök jó volt.
Szóval az a baj, hogy az én baráti társaságom nem lelkesedik a Királynőért, és jó lenne ha találkozhatnék hasonló őrültekkel, mint én.
sztem is fantasztikus ötlet elénekelni neki a happy birthday-t!!!!
nekem is van egy ötletem.
remélem mindenki látta az im going to tell you a secret doc.filmet /aki nem az feltétlen nézze meg/.
A show kezdete elött nekünk is elkéne kezdenünk tapsolni ugy mint akkor a vogue elején . ez madonnának deja vu érzést keltene. Gondoljatok bele több tizezren tapsolni mekkora FEELING /libabörös lettem :)/ ;)
azt is valaki elkezdi és a többiek folytatják!
Do not seal up the world of the prophecy. For the TIME is NEAR!
Behold.
Madonna coming soon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D
Boytoy!Mikor és hol szeretnél találkozni???Szervezd meg és ha itt Pesten lesz igérem én ott leszek,csak jó előre szólj.Nagyon elfoglalt vagyok,de Madonnáért mindent :D
De ha gondolod ide írj és segítek:fulli74@freemail.hu
Puszi:Kris-ti
Ok, nekem is elég zsúfoltak a napjaim, pláne, hogy 6-ig dolgozom, de mindenképp jelezem, mikor, hol, persze Pesten.
OK,vettem :)Én csak fél 5-ig dolgozom,de bőven elég :PAztán még itt a gyerek és épp kamaszodik :-Ja egyébként imádja MADONNÁT,már az anyatejjel szívta magába a zenéjét.Mára profi lett.Én gondoskodtam az utánpótlásról.
szió ;D
Kris-ti!
hogy zseni vagy már kiderült, le is tisztáztuk:))))
de kérdezném, esetleg időgéped nincsen? vagy vmi hatalmad az idő felett, hogy azonnal de rögtön nyomban legyen a koncert?:) ;D
Sajnos az nincs,mert ha lenne már nem itt tartanánk.Ja és akkor én is szeretnék újból 20éves lenni.
Puszi neked Jeva ;)
Nem, Zsámbékon lakom, de összehozhatjuk! Pénteken valamikor mondjuk?
Aznap nem dolgozom. És akkor kiagyalhatnánk valami konkrétat és itt megdumáljuk a többiekkel a haditervet! ;D
Jujjjdejóólesz :D
Hát.. én már érzem, h az itteni koncert jobb lesz, mint a bécsi volt..!!
este, v holnap délelőtt felugrom msn-re és megbeszélhetjük!
Írd ki az msn-ed és felveszlek! Viszont most megyek lovagolni, nem tom meddig leszek el, legkésőbb hnap délelőtt felugrom!
Sziasztok addig is!
Kris-ti!
Én anyukámat oltottam be Madonnával, úgyhogy állíthatom visszafelé is működik, nagy rajongó, ki jött velem Bécsbe, és idén is ott lesz velem, egy gond van csak, ha futni kell nem bírja úgy, mint én, úgyhogy mondtam neki, hogy veszek a futógépet, és 2 hónappal a koncert előtt elkezdjük az edzést!:)
Era :)Sajnos én délelőtt dolgozom,és nem tudok netezni,de itt az email címem fulli74@freemail.hu írj és ott megadom a számomat.Egyszerűbb a dolog így :)Puszi ;) :)Boytoy csak szorgalmasan tessék edzeni.Egyébként 16 évig versenyszerűen futottam,sprinter voltam.Voltam már nem egyszer országos bajnok.Nem gondolom,hogy a futás számomra akadály lenne.puszi. :)Ja Era az én lányom is lovagol,biztos jókat tudnátok dumcsizni :)Holnap én dolgozok,de vasárnap egész nap szabad vagyok. :D
Az biztos! Bár ez az őrület kb 1-1,5 hónapja kapott el, bár már tartok ott h terepre mászkálunk:)
Én most néztem utána, már felvettelek egyszer, fent vagy az msn-listámon. Sztem akkor én is nálad (luksze@…)
Era :)igen nekem is ott vagy a listámon.Este nem leszek otthon,mert shopingolni megyek,de írj a freemailre :)Igaz,csak reggel tudom megnézni,akkor viszont rögvest írok. :DSzép napot
Kris-ti!
Ne viccelj az én mamám is sprinter volt, és országos bajnok is.
na, írtam a mailedre Kris-ti! :)
nagynehezen hozzájutottam a számítógéphez :P